Secrets House

Egy történet, amit én írtam. ^^

- Jade! Ébresztő! Indulunk! – keltett fel anya.

- Hova megyünk? – kérdeztem álmosan, és ránéztem az órára. Hajnali fél 6 volt.

- Majd meglátod.

- Anyuu! Segíts! – hallottam öcsém hangját, amint az előszobából kiabált anyának.

- Megyek már! – kiabált vissza neki. - Öltözz, és pakolj be minden olyan dolgot a szobádból, ami nélkül nem tudsz élni, és fontos. Bútorok nem kellenek… – mondta mosolyogva.

Sejtettem… Vagy kistesónk lesz, vagy anya megunta a régi házat, és költözünk. Szinte mindent bepakoltam. Annyi táskával indultam lefelé, mintha egy családnak cipeltem volna a táskáit.

Lent apa segített bepakolni.

- Nem gondolod, hogy kicsit sok cuccot hozol? – kérdezte.

- Anya azt mondta, azt hozzam, ami nélkül nem tudok élni. Ezért mindent bepakoltam.

Apa ránézett anyára, aki mosolyogva nézett vissza rá.

Beszálltunk a kocsiba, és elindultunk.

 

- Anya, aludhatok? – kérdeztem. Álmos voltam, hisz anya nagyon korán felkeltett.

- Csak nem rosszul vagy? – nézett hátra aggódva.

- Nem, álmos vagyok.

- Persze. De szólj, ha baj van.

Kicsit hosszú volt az út. Közben öcsém is elaludt. Gondoltuk, hogy végig fogja aludni az utat, még elég kicsi.

 

Nem aludtam sokat. Kicsit nyűgösnek éreztem magam, bár ez eléggé gyerekes kifejezés lenne velem szemben… Nem tudtam tovább aludni, pedig nagyon álmos voltam. Az ablak felé fordultam.

A táj nem volt ismerős. Furcsa gondolatok kavarogtak a fejemben. A suli miatt izgultam inkább… Lehet, hogy nem a megszokott módon lesz ott a tanítás. Sok más dolog is zavart… A sok gondolkodás összezavart, és még álmosabb lettem.

- Jól vagy Jade? – kérdezte apa.

- Igen… - válaszoltam.

- Ne izgulj, mindjárt odaérünk. Körülbelül még egy fél óra, és beérünk a városba. Fél nyolcra biztos odaérünk. – mondta.

- Anya?

- Igen, Jade?

- Költözünk?

Anya nagyot sóhajtott.

- Miből jöttél rá?

- Hát… Sok mindenből…

- Tényleg költözünk? – kiáltott fel kisöcsém.

- Spencer! Ne hozd ránk a frászt. – mondta apa.

Mindannyian nevettünk.

- Bocsi. – válaszolt Spencer. – Mikor érünk oda?

- Mindjárt ott vagyunk… Nyugi. – szólt hátra anya.

- Jade, olvasnál neki valamit? Ott van az ülés alatt pár könyv. Vedd el valamelyiket.

- Mióta van könyvtár az ülés alatt? – kérdeztem.

- Pár könyv még nem könyvtár… Ebből látszik, hogy nem jársz könyvtárba. – gúnyolódott az öcsém.

- Fogd be te patkány! – kiabáltam rá.

- Jade! Viselkedj! – szólt kicsit hangosabban anya.

- Szólj rá anya! – mondta Spencer.

- Gyerekek, hagyjátok abba! – szólt hátra apa.

- De azt mondta hogy nem járok könyvtárba! Igenis szoktam járni! Voltam például… meg… és… Szoktam könyvtárba járni!

- Mondtam hogy nem szoktál! – szólt vissza Spencer.

- Csönd! – kiáltottam rá.

- Hagyjátok abba! Azt se tudom, hol járunk! – kiabált hátra apa.

- Mi?! – kérdeztük aggódva Spencerrel.

- Daniel, nyugodj meg. Megijeszted a gyerekeket. – mondta anya.

- Nem bírom őket tovább! Aki az új házig nem bír csöndbe maradni, kirakom az út szélére. – mondta apa.

- Daniel! – szólt anya. -  Egyébként Jade, elővettél már egy könyvet?

- De anya, én nem akarok mesét hallgatni! Az akciófiguráim kellenek! – tiltakozott Spencer.

- Spencer, most nem fogunk megállni akárhol, hogy kivegyük a csomagtartó mélyéről a buta babáidat. – szólt hátra apa

- Akciófigurák! – mondta kicsit sértődötten Spencer.

- Anya, van valami komolyabb dolog, amitől nem unatkozok? – kérdeztem.

- Mindjárt odaérünk. Alig két perc, és megérkezünk az új házhoz. – szólt apa.

 

Nem volt alig két perc. Még vagy 10 percig utaztunk, mert apa nem találta a házat.

- Apa, biztos tudod a címet? – kérdezte Spencer.

- Nem Spencer, nem tudja, csak egy véletlenül meglátott házba költözünk, lakcím nélkül. – válaszoltam.

Spencer csak hümmögött.

- Ne kezdd megint Jade, kérlek. – mondta anya.

- Bocsánat. – mondtam anyának, és elfordultam az ablak felé.

 

Nem sokkal később apa leparkolt, és megkérdezett egy helyi embert, hogy meg tudná e mondani, hogy merre van a ház.

Apa visszajött a térképért, és egy ceruzát vitt magával. A férfi berajzolta az útvonalat, apa kezet fogott vele, ebből gondoltam, hogy megköszönte.

- Na, megvan a ház? – kérdezte anya.

- Persze. Fél percnyire van innen.

Mikor a ház közelében voltunk, apa szólt, hogy figyeljük a 14-es házat.

Én vettem észre elsőre, de nem szóltam. Kívülről hatalmasnak nézett ki. Elgondolkoztam, hogy vajon milyen lehet belülről. Már a szobámat is elrendeztem a fejemben, pedig még nem is tudtam, mekkora a szobán, hol fogok aludni, mennyi cucc fog beleférni.

- Megvan a 14-es ház! – kiáltott Spencer.

- Igen Spencer, én is látom… - mondtam neki.

- Akkor miért nem mondtad te előbb? – kérdezte anya.

- Hmm… Nem tudom…

Apa leállt a kocsival. A ház előtt egy házaspár állt.

Kiszálltunk. Míg mi anyával és az öcsémmel kipakoltuk a táskákat, addig apa megbeszélte a dolgokat. Apa odaszólt nekünk, hogy vigyük be az udvarra, mert a házaspár körbevezet a lakásban.

 

Bementünk. Az előszoba csak kicsit volt nagyobb, mint a miénk, de lehet, hogy csak azért hittem nagyobbnak, mert nem volt benne bútor. Igen, apa bútorok nélkül vette meg (nem szereti, ha a saját lakásában idegen cuccokat használ..). Lehet azért is adták kicsit olcsóbban.

Az előszobával szemben volt a lépcső, ami az emeletre vezetett. Balra volt a konyha, jobbra pedig a nappali. A konyha mellett volt egy akkora étkező, mint a konyha egyharmada, a nappali mellet pedig egy mosdó. A lépcső alatt egy kis gardróbszerű rész volt, de inkább tisztítószereket lehetett benne tárolni. A lépcsőtől jobbra, a mosdó mellett egy hálószoba volt.

Ez a ház sokkal nagyobb volt, mint a mi régi házunk. A szobák is nagyobbak voltak. Apa azt mondta, még megbeszéli a többi dolgot a földszintről, mi addig hordjuk be a táskákat az udvarról az előszobába. Mikor bevittük, a házaspár tovább vezetett minket a házon. Felmentünk az emeletre. Előttünk fal volt, kétoldalt folyosó. Jobbra és balra is két-két szoba.

- Stoppolom a jobb oldalt! – mondtam.

- Gyerünk, hozzuk fel a táskákat. Mindegyiket oda, ahova tartozik.